Az egészséges gyerek nem mindig boldog

Nagyon sokszor érzünk késztetést arra, hogy síró, hisztiző, szomorú, elkeseredett gyermekünket felvidítsuk vagy eltereljük a figyelmét a fájdalmáról.

Ez egy teljesen normális ösztönös dolog, részben, mert valószínűleg velünk is ezt tették, másfelől szeretnénk ha a stresszt okozó gyereksírás mihamarabb abbamaradna (ennek történelmi okai vannak, még abból az időből, amikor a vadállatok miatt igenis fontos volt a gyermekek mihamarabbi elhallgattatása).

Az, ha így reagálsz nem rossz, vagy lenézendő dolog, mégis vizsgáljuk meg, milyen következményei lehetnek.

1. Ha nem élheti meg a gyermek az éréseit, mert azokat elcsitítják – “Ne sírj már!” “Ne legyél szomorú!” – bár lehet a magatartása megváltozik, legbelül viszont a feszültség megmarad. Sokszor a ki nem adott feszültség elkezd felgyülemleni és előfordulhat, hogy még nagyobb, még átütőbb erejű hisztiben, kiakadásban látjuk majd újra viszont.
2. Ha ráadásul még invalidálva is van a gyermek – “Miért hisztizel? Ez nem is nagy dolog.” “Gyere kapsz, hogy legyen miért sírnod.” – olyan egyedüllétet élhet meg, és olyan félelmetessé válhatnak számára a saját érzései, amik nemcsak, hogy rosszak, de még a szeretett személyek haragját is kiváltják, hogy elkezdi a gyermek a kis falait felépíteni, és elkezdődik az érzelmi elnyomás “művészetének” elsajátítása. Tudjuk jól ez hova vezet, generációnk döntő többsége szenved ettől.
3. Ha eltereljük a figyelmét az érzéseiről – vicceskedünk, vagy más tevékenységbe vonjuk be, jönnek a figyelemelterelők (TV, evés, videójáték…) akkor ezek a későbbiekben is berögzülhetnek, mint problémamegoldási stratégia, és ha nehéz helyzetben lesz, akkor ahelyett, hogy szembenézne azzal, inkább valami másba menekül, ami eltereli a figyelmét, csak ne kelljen foglalkozni a rossz érzésekkel.

Nem tettük tönkre a gyermekünket, ha reagáltunk már a fenti módokon. Még mi a 20-30-40-es éveinkben is újra tanulhatjuk az érzelmi munkát, és megváltoztathatjuk életünk narratíváját. Egy gyereknél sincs késő, még, ha eddig nem is volt ideális az érzelmeinek a kezelése!

Mit tegyünk hát, ha szeretnénk, hogy gyermekünk jól legyen és érzelmi intelligenciája is fejlődjön?

Amilyen könnyűnek hangzik, olyan nehéz a megoldás. Hagyni kell megélni az érzéseit. Mellette kell lenni, amíg áthalad rajta egy-egy érzés, és külső szemlélőként “tartani neki a teret” egy biztonságos megértő közeget biztosítani számára, ahol, ha segítséget kér, rátalál, de nem avatkoznak bele az érzéseinek megélésének folyamatába.

Mit tanul ezzel a gyermek?

1. Az érzések normálisak, elfogadhatóak és az élet természetes részei.
2. Nem kell tőlük félni, a szülei sem félnek tőlük, így biztonságban van.
3. Az érzések nem tartanak örökké, van kezdetük, lefolyásuk, végük.
4. Elég erős ahhoz, hogy túljusson ezeken, ha pedig nem, akkor mindig van mellette olyan, akire számíthat.
5. Olyan saját megoldási stratégiákat kísérletezhet ki, vagy leshet el a szüleitől, amik a jövőben is egészséges stresszlevezető technikákká válnak a számára hasonló nehéz helyzetekben.

Miért nehéz a szülőnek?

1. Mert sokszor lehet pont egy velünk való konfliktus (határhúzás) miatt borul ki a gyermek, mi is stresszesek vagyunk, és úgy kell neki biztonságos teret tartanunk, hogy közben a saját érzéseinkkel és gondolatainkkal is küzdünk éppen.
2. Sok idő. Közben valószínűleg ezer más teendőnk lenne, kifut a leves, teregetni kellene, a másik gyerek a virág alól lapátolja ki a földet… mi pedig biztonságos és nyugodt környezetet, próbálunk épp teremteni, miközben érezzük a sürgető teendők terhét a vállunkon.
3. Mi magunk sem tudjuk, hogyan nyugodjunk meg, testidegen még sokszor számunkra is az érzelmek megélése, hiszen mi magunk is elnyomni tanultuk meg őket, és nem megélni. Félelmetes és elkerülendő rossz dolognak élhetjük meg a negatív érzelmeket. Tehát csak egy lépéssel járunk az érzelmi munka mesterségének tanulmányozásában gyermekünk előtt, mégis mi tanítjuk neki mindezt.

Hogyan lehet biztonságos teret tartani egy gyereknek az érzelmi megnyugváshoz?

Először is magunkat kell megerősítenünk. Újra kell tanulnunk a saját érzéseinket és a hozzájuk fűződő viszonyunkat, megoldási stratégiáinkat.

Ehhez az Anyatérkép önmagadhoz c. e-bookom és a hozzá tartozó számos kiegészítő gyakorlat és munkafüzet kitűnő mankó lehet.

Másodsorban érdemes megreformálnunk a hiszti, sírás és érzelmi kitörésekhez fűződő viszonyunkat. A következő megerősítő mondatok mind nagyon jó segítséget adhatnak ehhez:

• A gyermekem most tanul érezni, a sírással megkönnyebbül (a könnycseppek kortizolt, vagyis stressz hormont szabadítanak fel a szervezetdből), nincs más dolgom, mint várni, és figyelni, ahogy megnyugszik.
• Ez nem vészhelyzet. Képes vagyok nyugodtan kivárni ennek az érzelmi kitörésnek a végét. Gyermekem pedig elég erős, hogy egyedül elbírja ennek az érzésnek a súlyát. Ha szüksége van segítségre, szól, és én itt vagyok.
• A biztonságos kötődés ezekben a nehéz percekben alakul, bármilyen nehéz most, mindketten épülünk ebből az élményből.
• Izgalmas látni, ahogy elmúlik ez az érzelmi vihar. Kiváncsian várom, most hogyan sikerül megnyugtatnia magát gyermekemnek. (Teljesen rendben van, ha kíváncsian, örömmel és büszkeséggel figyeled, amíg megvívja a csatáit.)
• Azt akarom, hogy mindketten jól érezzük magunkat mikor ennek vége, így hagyok időt, hogy kiforrja a helyzet magát.
• A kert és a ház lesz még rendben, ezeket a perceket viszont semmi nem adja vissza!

Nem lesz könnyű! Nem mindig megy majd!

Gyermekünk megpróbál majd bevonni minket, előfordul, hogy bánt, szóval, tettel, olyan dolgokat tesz, ami tudja, hogy ingerel minket. Ezek teljesen normális reakciók ilyenkor.

Itt szeretném megjegyezni, hogy teljesen normális reakció tőlünk is az, ha ilyenkor elszakad a cérna és mi is úgy reagálnuk, ahogy akár már megesküdtünk, hogy soha többé nem fogunk. Mind emberek vagyunk. A cél nem a hibátlanság, hanem a tudatosság. De ez nem egy olyan dolog, amit egyik pillanatról a másikra varázsütésre meg tudunk tanulni.

Eleinte 10-ből 1-szer, 2-szer tudsz jól reagálni. Aztán egyre gyakrabban, végül a jobb napokon már 10-ből 9-szer is sikerülhet. Te egyre magabiztosabb leszel, míg gyermeked egyre nagyobb biztonságban érzi magát melletted, még a rosszul sikerült esetekben is.

A tetteink felvállalása, és a bocsánatkérés ezekben a helyzetekben rengeteget mérsékelhet, sőt el is oszlathatja a reakciónk okozta károkat.

Ha olyan érzéseket kezdesz érezni, amik furcsák, túl intenzívek például harag, gyűlölet, düh, vagy olyan gondolatok jutnak az eszedbe, amik idegenként hatnak, valószínűleg gyermekednek sikerült elérnie, hogy a reakciójával, tetteivel “közvetítse feléd” érzéseit. Igyekeznek ugyanis ilyenkor az ő általuk ismert módokon segítséget kérni. Valahogy így lehet ezt elképzelni: “Anya most ezt érzem… Érzed már? Érted már?…. Segíts, hogyan kezeljem?”

Ha van annyi lélekjelenléted, hogy felül tudj kerekedni ezeken az érzéseken, akkor elkezdheted az érzések feldolgozásának segítését.

1. Megpróbálod megnevezni a gyermeked érzését, és körbeírod a szituációt: Úgy látom most nagyon mérges vagy, mert nem mehetsz ki zokniba. Ezt teljesen megértem.
2. Ilyenkor nem magyarázkodunk, mert a gyermek agya vészhelyzeti üzemmódban a racionális érveket képtelen befogadni, ezért csak a határ megerősítése a fontos: Nem engedlek ki ilyen hidegben a kertbe zokniban. Ha ki akarsz menni, cipőt kell venned.
3. Majd érdemes megerősíteni a felől, hogy vele vagy, és fordulhat hozzád segítségért: Megértem, ha mérges és szomorú vagy, itt vagyok, ha segítségre van szükséged megnyugodni.

Ez csak egy példa forgató könyv. Nem kell bemagolnod, nem kell görcsösen ragaszkodnod hozzá. A gyermekednek TE vagy a legjobb édesanyja. Szerencsés, hogy egy olyan anya jutott neki, aki tudatosan igyekszik a tőle telhető legtöbbet adni számára. Légy magabiztos, nem tudod elrontani, ha figyelsz rá és jót akarsz neki.

A boldog és egészséges gyerek egy magabiztos anyával kezdődik, aki figyel rá.

Az Anyatérkép Önmagadhoz e-book ennek a magabiztosságnak a megszerzésében tud neked segíteni!