Mindig én csinálok mindent otthon – a párom nem segít – ez normális?
Sok nő érzi azt manapság, hogy egyedül kell viselnie a terheket és még csak nem is látják azt a rengeteg munkát és energiát, amit ebbe belefektet. Ez nagyon fájó, ha te is ezt érzed, akkor ez a cikk segíthet végre megérteni miért érzed ezt, honnan jönnek ezek a minták és mit tehetsz ellene, hogy végre megkapd a megérdemelt figyelmet, közösséget, törődést, amire mindig is vágytál.
Mert te is megérdemelsz egy boldog és szeretettel teli párkapcsolatot, amiben végre az a család béke köszön vissza, amit mindig is megérdemeltél volna.
A párom semmiben nem segít a gyerekes férj szindróma!
Megfogalmazódtak már benned hasonló mondatok?
„Fáradt vagyok. De nem úgy, mint amikor nem alszom eleget… Hanem belül. Olyan, mintha mindig figyelnem kellene. Mindenre. Mindenkire. És ha én nem figyelek, szétesik az egész.”
„A férjem? Hát, olyan… jó fej. Csak… mintha nem lenne ott. Ott van, de nincs. Úgy érzem, mindent egyedül csinálok, még akkor is, ha fizikailag jelen van.”
„Nem tudom, hol rontottam el. Az elején olyan kedves volt. De valahogy minden rám maradt. Először csak segítettem, mert szerettem volna, hogy könnyebb legyen neki… aztán meg már megszokta. Most meg ha kérek valamit, azt mondja: de hát te mindig ilyen ügyesen megcsinálod!”
„Néha azt érzem, mintha három gyerekem lenne, nem kettő.”
„Nem akarom őt bántani, tényleg. De elegem van abból, hogy én vagyok a szervező, a projektmenedzser, a terapeuta, a főnök, a takarító, a kedves feleség, a türelmes anya… És közben senki sem kérdezi meg, hogy én hogy vagyok.”
„Nem akarok elválni. Nem azért beszélek erről. Csak… nem érzem, hogy társak lennénk. Néha csak egy fáradt nő vagyok, aki már nem tudja, hogyan legyen még kedvesebb, még türelmesebb, még erősebb.”
„A legrosszabb, hogy néha már nem is tudom, szeretem-e még… Vagy csak emlékszem, hogy egyszer szerettem, és várom, hogy újra érezzem.”
„Tudom, hogy nem rossz ember. De nem veszi észre, hogy én elfogytam.”
„Azt hiszem, azt várom, hogy egyszer csak magától észrevegye, hogy baj van. De nem veszi. És én már nem akarok ordítani, hogy hallja a suttogást.”
Ha ismerősek a fenti mondatok, akkor tudd, nem vagy egyedül. Én is sokat mondogattam régen és teljesen átérzem a fájdalmad. És a továbbiakban elmondom, nekünk mi segített, hogy újra egymásra találjunk, mert még ilyenkor is van kiút!
A válás szélén állunk!
Ezt éreztem a szülés utáni 5 évben a házasságomban. És csak nagyon sokára jöttem rá, hogy nem a férjemmel vitáztam, hanem a bennünk élő két sértett gyerek viaskodott, mialatt mi tudatában sem voltunk igazán annak, mi történik és csak a fájdalom és a magány mardosott mindkettőnket.
Csak azért nem váltunk el, mert egyikőnk sem akart a gyerekek nélkül lenni… DE
“Elég indok a gyerek ahhoz, hogy ne váljunk el?”
– égett bennem a kérdés olyan sokáig, hogy már szinte égetett.
Milyen sérült gyermeki minták vezetnek egy a fent említett kapcsolati dinamika kialakulásához?
🌿 Parentifikált nő és gyermeki férfi mintázat kapcsolódása
Két sebesült gyerek találkozik, de nem játszani, hanem hogy megmentsék egymást.
És a vége gyakran az, hogy egyikük sem menekül meg, csak újra eljátsszák a régi szerepet és mindketten rosszul érzik benne magukat.
🧷 Parentifikált nő – aki már gyerekként is “anyuka volt”
- Gyerekként túl hamar kellett felelősséget vállalnia (testvérekért, szülőkért, érzelmekért, háztartásért).
- Nem volt gyerekkora, nem volt tér hibázni, kérni, gyengének lenni.
- Feltételekhez kötött szeretetet kapott: akkor volt “jó kislány”, ha segített, helytállt, megértő és okos volt.
- Belül vágyik arra, hogy egyszer valaki levegye róla ezt a terhet… de mivel nem tanulta meg engedni, automatikusan magához húzza a kontrollt, és újra túlfelelősséget vállal.
👶 Gyermeki sorban tartott férfi – aki nem nőhetett fel teljesen
- Olyan családból jön, ahol nem tanították meg felelősséget vállalni.
- Lehet, hogy túl védették, vagy épp az ellenkezője: érzelmileg elhanyagolták.
- Nem volt jelen egy egészséges férfi minta (vagy ha volt is, erőtlen vagy autoriter).
- Felnőttként külsőleg működik (munkában helyt áll, barátai vannak), de a benső működése gyakran érzelmileg gyerek szinten ragad meg: halogatás, kibúvók, félelem a konfliktustól, szükségletek nehéz kifejezése.
⚡️A kapcsolat dinamikája:
1. Kezdetben csodás a képlet:
- A nő „tudja”, mit kell csinálni – ő szervez, figyel, irányít, gondoskodik.
- A férfi hálás, megnyugszik mellette, érzi, hogy van valaki, aki “összerakja az életét”.
- Ez eleinte stabilitásnak tűnik – a nő hasznosnak, a férfi elfogadottnak érzi magát.
2. Aztán lassan elmozdul valami:
- A nő egyre jobban fárad, mert mindent ő tart a vállán.
- A férfi egyre passzívabb – nem meri átvenni az irányítást, nehogy elrontsa vagy kritikát kapjon.
- A nő elkezdi érezni, hogy egyedül van – de még mindig nem kér, csak türelmetlen lesz.
- A férfi azt érzi, már megint nem elég jó – tehát visszavonul vagy dacol.
3. Beáll a klasszikus minta:
- A nő mártírrá válik, a férfi elkerülő vagy gyermeteg módon reagál.
- Már nem férfi-női szerepek vannak, hanem anya és nagyfiú.
- A szexuális intimitás csökken vagy teljesen megszűnik.
- A nő „nem bízik” a férfiban, a férfi „nem meri” megmutatni az erejét.
- Mindkettő szenved.
💔 És ami a legfájóbb:
Mindketten jót akarnak. Szeretik egymást és a gyerekeiket is… Szeretni akarnak és szeretve lenni, de a gyermekkori szeretet minták annyira torzultak mindkettőjüknél, hogy fogalmuk sincs mit csináljanak, elveszettnek és fásultnak érzik magukat és sokszor az egyetlen kiútnak a válást látják.
Pedig ez sajnos sokszor csak tovább görgeti a problémát egy újabb kapcsolatba és évekkel későbbre.
😅 Saját tapasztalatom a következő:
Én a férjemmel nagyon sokáig éltem olyan kapcsolatban, ahol 3-5 havonta felröppent a válás gondolata. De végül sosem tudtuk meglépni. És utána egy nyugalmi időszak következett, mindketten kicsit nyugodtabbak lettünk és ez kitartott valameddig… Aztán újra jött a mélyrepülés a minták ismételték önmagukat és kezdődött az ördögi kör.
Kétségbe voltunk esve és kilátástalannak éreztük a helyzetünket. Láttuk az ismétlődést, de fogalmunk nem volt honnan ered ez és hogyan lehet belőle kitörni. Éreztük, hogy nem jó együtt, de azt is tudtuk, hogy nem akarunk úgy végleg lemondani egymásról, hogy ne próbáltuk volna meg rendezni a viszonyunkat magunkhoz, egymáshoz, ha másért nem azért, hogy ha végleg külön megyünk, akkor a gyerekeinknek szerető szülei tudjunk maradni és legközelebb ne kövessük el ugyanezt a hibát.
Aztán végül sikerült ennél dokkal többet is elérnünk, többek között azzal, hogy megtanultuk felismerni és elfogadni a saját reakcióinkat, a stresszes helyzetekben először magunkkal foglalkoztunk, magunkat nyugtattuk és vizsgáltuk, mielőtt a másikban kerestük volna a hibát és megtanultuk olyan mély szeretettel elfogadni a saját belső világunkat, a megrekedt gyermeki mintáinkat, amivel utána végül egymást is más, értőbb szemmel és érettebb szeretettel tudtuk vizsgálni.
És nem csak a házasságunk menekült meg, de felszabadultak a bennünk évekig elnyomott belső gyermeki részek is és sokkal szeretőbb és tudatosabb szülőkké váltunk a folyamat alatt.
Nem volt nagy ricsaj, nem volt hatalmas dráma, nem volt tűzijáték, nem lehetne egy szerelmi sztorit fabrikálni az egészből, mert egyszerű, mindennapi és kis lépések vezettek minket egymáshoz.
Az önismeret és önelfogadás indítása után az önszereteten át a másik megismerése és megértése, szépen lassan és sikeresen.
Érdekel, mi segített nekünk a saját stresszreakcióinkat megismerni és önelfogadással feltárni? Elfogadni és átírni? Akkor az Út egymáshoz párkapcsolati workshopom nagyon sokat adhat neked is.
Ebben minden olyan lépést és módszert összeszedek, ami szülőként segíthet megismerni és fejleszteni magadat, magatokat, hogy eljussatok végre a békés családi élet felé.
Érdekel? Kattints!
A változás mindig fényként világítja be a kapcsolatot – és láthatóvá teszi azt is, milyen talajon álltok.
🌱 Ha te változol – mi derül ki?
Amikor elkezdesz kilépni a régi mintákból, és például:
- nemet mondasz ott, ahol korábban mindig engedtél,
- kiállsz magadért, de nem támadva,
- megfogalmazod, mire van szükséged – és nem várod el, hogy kitalálják,
- nem mész bele a védekezés, támadás, játszma háromszögébe…
akkor a kapcsolat tükröt tart:
megmutatja, hogy a másik képes-e és hajlandó-e veled tartani – még ha nehéz is neki.
🟢 Ha a másik zavarodott, de nyitott:
„Ezt most nem értem, de próbálom megérteni.”
„Furcsa ez tőled, de nem baj, csak szokatlan.”
„Meg tudod mondani, mire van szükséged, segít, ha tudom.”
„Nehéz ez nekem, de ha neked fontos, figyelek.”
Akkor van lehetőség.
Még ha először kicsit ellenáll is, dacos vagy értetlen – ha közben ember marad. Ha nem aláz, nem kontrollál, nem akar „helyre tenni”.
Ez azt jelzi, hogy ő is tanuló fázisban van – és lehet, hogy ő még nem tudja úgy kifejezni magát, ahogy te már igen, de ettől még tanulható, építhető a kapcsolat.
Ez a tanulópálya két felnőtt között. És igen: ha mindketten elköteleződtök, idővel akár gyorsabban is haladhattok – és nagy közös ugrás is születhet belőle.
🔴 De ha a változásodra a másik így reagál:
- Visszatart: „Ne menj el oda!” „Miért kell neked mindig…?”
- Megfélemlít: „Majd meglátjuk, meddig bírod nélkülem.”
- Elbizonytalanít: „Képzeld csak, ez a barátnőd is megcsalt a végén.”
- Lefokoz: „El vagy szállva. Minek ez a sok baromság?”
- Izolál: „Anyádékkal miért beszélsz még mindig?”
- Vagy megaláz: „Na persze, most már te vagy a pszichológus…”
Akkor ott nem két sérült gyerek tanul együtt újra szeretni, hanem egyikük le akarja fojtani a másik növekedését, hogy ő uralomban maradhasson.
Ez már nem kapcsolat, hanem hatalmi dinamika.
És igen: ez a bántalmazás melegágya.
Ezért érdemes magadat fejleszteni, mert akkor sokkal tisztábban fogod látni, benned milyen gyermeki minták ragadtak be és arra is sokkal jobban rálátsz, hogy a másik fél éretlen és gyerekes, de képes és akar változni, vagy bántó és merev, téged is vissza akar tartani. Ebben az esetben végre a döntés is egyszerűbb.
Elégedettségi garanciával kezdhetsz bele az önfejlesztésbe az Út egymáshoz – Párkapcsolati workshopomon, és így végre te is tisztábban láthatsz a saját életedben.
Kezdd el még ma nincs mit veszítened, de annál többet nyerhetsz!
