Montessori játék
Melyik szülő ne hallott volna a Montessori játékról, sőt egészen biztos, hogy a legtöbb kisgyermekes családban ott lapul egy-egy Montessori torony vagy épp formabedobó.
De hogyan lettek ilyen népszerűek, és miért olyan fontosak a kisgyermek fejlődése szempontjából ezek a játékeszközök?
Ezt járjuk körül az alábbiakban.
A Montessori játékok lényege
A 20. század elején tevékenykedő olasz orvosnő, pedagógus és pszichológus, Maria Montessori edukációs módszere, amely világszerte elismert jótékony hatásai miatt, ma is éppoly helytálló és időszerű.
A Montessori-filozófia az emberi lény iránti tiszteleten alapul, abból indul ki, hogy a gyerekek intelligensek, kíváncsiak, kreatívak és elég érettek ahhoz, hogy saját tapasztalataik alapján tanuljanak. Éppen ezért, a Montessori játékok felhasználásának célja az, hogy gyermekeinket az önkéntes tanulásra ösztönözzék.

A kisgyermek számára a tanulás egyet jelent a szórakozással. Az 1-5 éves kor közötti szenzitív időszakban sokkal többet tanulnak maguktól, mint később az iskolában.
Mivel izgalmasnak élik meg a tanulást, ezért motiváltak, ennek köszönhetően pedig gyorsan tanulnak. A gyermekek természetes módon kerülnek így a flow állapotába, amelyre mi felnőttek annyira vágyunk.
Montessori pedig pontosan erre épít, elsődleges célja, hogy megtanítsa a gyerekeket önállóan gondolkodni, a tanulás tanulására ösztönöz, és abban talán mind egyetértünk, hogy ennek mekkora jelentősége van egy egész életen át.
A Montessori játékok lényege, hogy a gyermeket megtanuljuk kísérni (szemben a tekintélyelvű hozzáállással) a kibontakozásban, miközben teljes értékű embernek tekintjük és fogadjuk el, tiszteletben tartjuk, önállóságra neveljük.

Az egyes életkori szakaszoknak kiemelt jelentősége van, Montessori megfigyelte, hogy a gyermekek bizonyos időszakokban egy-egy készség elsajátítására vonatkozóan különösen befogadóak.
Ha ebben az időszakban kínáljuk fel a jó lehetőségeket, akkor pillanatok alatt megszerzi a gyermek az adott tudást.
Ezért olyan fontos a gyermek környezetének átalakítása a számára használható módon, tehát a fejlődési tempójának megfelelően.
A Montessori játék jellemzői
A fentieket olvasva az már körvonalazódott, hogy a Montessori játék arra hivatott, hogy a gyermek természetes kíváncsiságát felhasználva motiváljuk őt a világ felfedezésére, és tapasztalatok szerzésére.
De mik azok az egyedi sajátosságok, amelyek megkülönböztetik a Montessori játékokat a többi játéktól, ami a piac széles kínálatában hozzáférhető?
Természetközeli
Montessori vallotta azt, hogy a természet maga inspiráló hatással van a gyermekekre, maga is szerette a természetet, a játékokat is ennek megfelelően, természetes anyagokból állította elő, ami gyakran natúr, valódi fát jelent.
Egy fából készült rágóka vagy egy fém csörgő sokkal több ingerrel látja el a kisgyermeket, mint a műanyag. Egy csecsemő számára új élményt jelent, ahogy a fémet tapintva először hűvös, majd lassan felmelegszik a kézben. A fából készült montessori játékoknak súlyuk van, szemben a könnyű a műanyagokkal, ez is másként hat a gyermek érzékelésére.
Napjainkban sok szó esik a szervezetbe kerülő mikroműanyagok káros hatásairól. A kisgyerekek ennek fokozottan ki vannak téve, hiszen a világ megismerésének részeként mindent a szájukba vesznek. A fa játékokkal ez a veszély kiküszöbölhető, ráadásul a fa anyagának az íze is érdekesebb, más, mint a műanyagnak.
Ennek megfelelően tehát a Montessori játékok alapanyagát legtöbbször natúr, valódi fa vagy bambusz, esetleg pamut és selyem jelenti, de még a fém és üveg is előnyösebbnek számít, mint a műanyag és más szintetikus anyagok.
Egyszerű
Talán hallottunk már olyanokról (persze, mi sosem kerültünk ebbe a kelepcébe), akik a gyermekük iránti szeretetből a legszínesebb, legtöbb hangot adó, legtöbb funkciót ellátó, “legvilágítósabb” játékok tömkelegét szerzik be, gondolván, hogy ezzel tesznek a legtöbbet gyermekük boldogságáért. Talán csak egy picit, de időnként mindannyiunkat elkap a mai ingerzsúfolt világ forgataga.

Ez épp szembemegy Montessori pedagógiájának alaptézisével, mégpedig azzal, hogy a gyermek maga végezzen el mindent, ami fejlődését elősegíti, önmaga alkossa meg képzeteit, fejlessze érzékszerveit, építse fel tudatát. Ehhez jól átgondolt, egyszerű eszközökre van szükség.
Az elérendő cél, hogy a kicsik a lehető leginkább hagyatkozzanak saját formálódó fantáziájukra, ezáltal válik pedig a számunkra egyszerűbb játék a világ legérdekesebb dolgává.
Legjobb Montessori játékok
Ezen játékok mindegyike valamilyen funkciót lát és konstruktívan hat a gyermekre. Azoknak a játékeszközöknek, amelyeket a gyermekeink kezébe adunk, be kell tudnia vonni őket a játékba és ösztönözni a cselekvésre.
A legjobb montessori játékok a kisgyermekek fejlődése érdekében lehetővé teszik önmaguk számára, hogy saját akaratukkal, döntéseikkel és ötleteikkel működjenek. Manipulálnak, építenek és rombolnak, vagyis kölcsönhatásba lépnek a játékkal, ezzel apró részletekben megismerik az őket körülvevő világot.

Lássunk néhányat a legnépszerűbb Montessori játékok sorában:
Montessori torony
Bizonyára nincs szülő, aki ne ismerné ezt az egyszerű, rúdra fűzhető, különböző színű és méretű karikákból álló játékot. A jellemzően 1-2 éves gyermek feladata, hogy a megfelelő sorrendben fűzze egymásra a színes karikákat, így felépítve a tornyot. A játék a finommotorika, vizuomotoros koordináció mellett kiválóan fejleszti a soralkotás, sorritmus képességét is.

Formaillesztő
Szintén a legismertebb játékok között említendő a formaillesztő játék, ahol a különböző geometriai formákat kell a megfelelő lyukba illeszteni. A jól megkülönböztethető alakzatokat tartalmazó játék egyszerű rejtvény keretében ad át rendezett információt magukról a formákról, azok különbözőségéről. A legegyszerűbb, alapvető vagy éppen egészen bonyolult geometriai formák az egészen bonyolultakig A gyerekek rövid idő alatt megtanulják a formák közötti kapcsolatot, remekül fejleszti a színek, formák megismerését, de előkészíti a ceruzafogáshoz szükséges háromujjas fogást is.

Rendben, de ezekre kinek van ideje?
Hallom, és értem a problémád. Anyaként a házimunka, a munka, a családi teendők, a befizetések, a különböző programok, orvosi időpontok közepette elképzelni is nehéz, hová szuszakoljuk be ezeket a klassz tevékenységeket.
Sokáig szenvedtem ettől, de ma már tudom, hogyan lehet időt nyerni magamnak, a családomnak. Érdekel téged is? Akkor kattints mert az Anyatérkép önmagadhoz hangoskönyv mellé Énidőteremtő videó kurzus jár most ajándékba!