dackorszak jelei

A dackorszak jelei

A dackorszak mindenki mumusa. Hatalmas érzelmi viharok, hisztik, ellenkezés. Egyik pillanatról a másikra az aranyos tipegőből üvöltő kisördög válik, és mi szülők csak kapkodjuk a fejünket, hogy mihez hezdjünk ezzel a helyzettel. Mik a dackorszak jelei? Meddig tart a dackorszak és hogyan lehet jól kezelni? Erről olvashatsz a bejegyzésben.

Mit tehetünk a sikeres dackorszak kezeléshez?

Mi is az a dackorszak?

Az első mosoly, az első lépések, az első szavak mind fényképalbumba illő pillanatok. Kisbabánk egy-egy újabb lépést tesz a kisgyermekkor felé.

A dackorszak igazából az első nagy érzések időszaka. Gyermekünk agya elég éretté válik, hogy összetettebb érzéseket is feldolgozzon, de ahogy a járást és beszédet is tanulnia kell, úgy az érzéseket is meg kell ismernie, ki kell tapasztalnia, hogy magabiztosan és sikeresen tudja őket kezelni.

A gyermeki agy ebben az időszakban még elég fejletlen 6 éves kor körül fejlődik csak ki a prefrontális kéreg, ami az önkontrollt, a tudatos gondolkodást, az impulzuskontrollt, az együttérzés képességét irányítja. Ez a része az agynak egészen a 20-as éveink közepéig fejlődik, mind méretét, mind összetettségét tekintve.

Dackorszak és hiszti jelei kisgyerekeknél

Éppen ezért nem elvárható gyermekünktől,

  • hogy kontrollálja magát,
  • hogy képes legyen egyedül megnyugodni,
  • hogy figyelembe tudja venni mások szemszögéből a helyzeteket,
  • hogy tudatos, megfontolt döntéseket hozzon.

Mik a dackorszak jelei?

Amikor azt érzed, hogy a vidám, kiegyensúlyozott, mosolygós kis angyalkádat, mintha egyik pillanatról a másikra kicserélték volna 1,5-3 éves kor között, akkor valószínűleg nálatok is beköszöntött a dackorszak. Gyakoriak ilyenkor a hisztik, az ellenkezés, a maratoni sírások. Gyermeked sokszor akaratos, mindent egyedül akar megoldani. Sokszor érezhetjük ilyenkor azt, hogy ha van rajtunk kalap, az a baja a gyermekünknek, ha nincs akkor az.

Az éhség, a fáradtság ilyenkor extrán megnehezíti a mindennapokat. Ha valami nem úgy alakul, ahogy gyermekünk elképzelte őrjöngésbe kezd. És sokszor megállíthatatlannak tűnik a hiszti.

Ezek bármennyire is ijesztőek egy első gyerekes szülőnek, szeretnélek megnyugtatni, hogy teljesen normális jelenségek.

Kifáradás jelei a dackorszak alatt

Ahogy az is, hogy közben te is nagyon ideges leszel, és legszívesebben elküldenéd melegebb égtájakra a gyermekedet. Ugyanis a gyermeki hiszti, az érzelmi viharok, amiket átél mind rajtunk csapódnak le, és ezzel a mi elménk is nehezen birkózik meg, ha nem vagyunk rá eléggé felkészülve.

A gyerekek káosza abból adódik, hogy olyan érzésekkel néz szembe, amiket még nem ismer, és ezért beindul a szervezetének a stresszreakciója. Nagyon röviden ez annyit jelent, hogy a szervezete felkészül a harcra, a menekülésre vagy a lefagyásra, míg az agy éppen csak “épülőben lévő” tudatos részét a prefrontális kérget egyszerűen blokkolják a túlélési mechanizmusok. Olyan ez, mintha a gyerek agya egyszerűen ledobta volna a gépszíjat.

Erre szülőként az elménk úgy válaszol, hogy mi is bekerülünk ebbe a stresszreakcióba, a mi tudatosságért felelős agyterületeink is leblokkolnak (mert őseink akkor tudtak túlélni, mikor üldözte őket a kardfogú tigris, ha nem agyaltak azon, merre is kellene szaladni) és ösztönből reagálunk gyermekünk viselkedésére. Ha régen velünk kiabáltak, vagy büntettek minket, akkor valószínűleg pont úgy fogunk reagálni, ahogy kisbabánk születésénél megesküdtünk rá, hogy “na mi úgy aztán soha nem fogunk vele viselkedni.”

Üdv a generációs traumák világában.

Fontos, hogy megértsd, nem vagy rossz szülő, ha ez megtörténik. Nem rontottad el a gyermeked nevelését és nem tetted tönkre a kapcsolatotokat, ha felkészületlenül ért téged a dackorszak és későn vetted észre a jeleit.

De felelős vagy azért, hogy megismerd a saját rossz mintáidat, megértsd a gyermeked viselkedését és segíteni tudd őt, hogy jobban érezze magát ezekben a számára nagyon megterhelő időszakokban, hogy jobban tudjon viselkedni.

Nincs veszve semmi, ez az időszak a legalkalmasabb a közös érzelmi fejlődésre és a mély biztonságos kapcsolat kiépítésére.

stresszkezelés + határállítás mestertanfolyam

Szeretnél végre jól reagálni a hisztikre és biztonságot adó otthont akarsz kialakítani?

Töltsd le az INGYENES Stresszkezelés kisokost, amit pont azért állítottam össze, hogy a hozzád hasonló csodálatos édesanyáknak nyújtsak segítséget, hogy elinduljanak a biztonságot adó békés és boldog anyaság útján.

Hogyan lehet a dackorszakot sikeresen kezelni?

Vannak olyan módszerek és eszközök,

  • amikkel könnyen meg lehet előzni a hisztik kialakulását,
  • amik segítséget tudnak nyújtani abban, hogy a hisztiket békésen és nyugodtan tudd kezelni,
  • amik segítenek neked tudatosan és nyugodtan kezelni a gyermeked legnehezebb pillanatait,
  • amik segítik a mély biztonságos kötődés kialakulását a dackorszak első jeleitől.

A sikeres hisztikezelés fő lépései a következők (A közös érzelmi megnyugvás):

  1. Önnyugtatás – Egy tomboló gyereket csak egy higgadt, nyugodt felnőtt képes megnyugtatni.
  2. Érzések elfogadása, együttérzés gyermekünkkel – Minden érzés elfogadható, minden érzésnek helye van, a gyermekünk nem rossz, ha érez, hanem a belső világát éppen felfedező kisember, akit mi tudunk vezetni ezen az úton.
  3. Határszabás – Bár minden érzés elfogadható, nem minden viselkedés az. Az, hogy segítünk gyermekünknek megnyugodni, nem jelenti azt, hogy elfogadjuk, vagy bátorítjuk a rossz viselkedési mintákat. A szeretetteljes határszabás a dackorszak sikeres kezelésének a kulcsa.
  4. Megnyugvás és megbeszélés – Kölcsönadjuk a gyermekünknek a nyugalmunkat. Mint egy biztonságot adó sziklafal álljuk a belső viharainak a hullámait, és végül, ha elér hozzá a nyugalmunk, és sikeresen megnyugszik (újra beindulnak az éppen épülő tudatos anyterületek) akkor jön a megbeszélés, és az érzelmi nevelés. Ilyenkor tudjuk nekik megtanítani, hogy legközelebb egy hasonló helyzetben hogyan tudnak jobban viselkedni.

Ez ránézésre nem túl bonyolult, de valójában kegyetlenül nehéz és erőt próbáló feladat. Az eredmény viszont magáért beszél. Az így nevelt gyerekek sokkal hamarabb túljutnak a dackorszak nehezén, sokkal hamarabb képesek tudatosan dönteni, az önnyugtatás képességét is korán el tudják sajátítani, mert jó példa és szeretet veszi őket körül, amikor a legnagyobb szükségük van rá.

Dackorszak jelei és sikeres kezelése

Végül itt egy jó módszer a dackorszak hisztijeinek elkerülésére

Az IGEN-NEM szendvics:

Kisgyerekes szülőként naponta több százszor kell nemet mondanunk, és lássuk be ez se nekünk, se a gyereknek nem esik jól. Erre nagyon jó megoldás a sima NEM igen-nem-igen átalakítása. Kell hozzá egy kis gyakorlás, de hamar bele lehet jönni és sok esetben segít megelőzni a kiborulást.

Gondolj bele: Neked hogy esik? “Kedvesem elmegyünk ma moziba?”

  • “Nem!”
  • “Igen jól hangzik, nagyon szeretném. Ma nem érek rá, mert túlóráznom kell, mit szólnál, ha átraknánk holnapra.”

Gyerekeknél ez így nézhet ki: “Anya menjünk játszótérre”

“Oh ez jó ötlet, szeretek veled játszani, ma zuhog az eső és nem tudunk kimozdulni, mit szólnál, hogy ha legközelebb elég jó az idő közösen építenénk egy homokvárat kint, megnézzük az időjárás jelentést együtt?”

Nem csodafegyver ez sem, végül is mégis csak nemet mondasz, azokban az esetekben, ha nem válik be, mert éles eszű gyermeked kiszúrta a NEM-et, akkor használd a közös érzelmi megnyugvás lépéseit.

Őszintén, ha csak a hisztik negyedét el tudjuk ezzel a módszerrel kerülni, már megéri beletanulni. De nálunk sokszor jobb arányban is bejön.

Szeretnéd, ha a dackorszak nálatok is biztonságban, békésen és szeretetben zajlana le?

  • Szeretnéd, ha lenne elég időd felkészülni minderre?
  • Jó lenne először magadat helyre tenni, csak fogalmad sincs mikor?
  • Vágysz rá, hogy nyugodt és higgadt szülö lehess, aki segíteni tud a gyermekének az érzelmi viharaiban?

Ha válaszoltál igennel, akkor töltsd le az INGYENES Stresszkezelés kisokost és indulj el a biztonságot adó, békés és boldog anyaság útján!

Hasonló bejegyzések